Ha szeretnél időben értesülni az új megjelenésekről (könyv, film), íratkozz fel a hírlevélre.
Az egész világon úgy ismerik az írónőt, akit egy hóvihar tett íróvá. Ez az hóvihar 1979. februárjában volt, amikor Nora Roberts ceruzát és papírt ragadott és elkezdte leírni a történeteit. Ez volt egy karrier kezdete. Egy olyan családban nőtt fel, ahol mindenki szeretett olvasni és ő maga sem nagyon emlékszik olyan időre, amikor ne olvasott volna, vagy éppen ne talált volna ki történeteket.
Az ő könyvét sem adták ki egyből, azonban sok kézirat után első könyvét az Irish Thoroughbred-et (Kiskegyed Júlia mellékletében jelent meg Pamela rózsája címen) 1981-ben kiadta a Silhouette kiadó. Innentől kezdve folyamatosan felfelé ívelt a pályája. Az írónő ma több mint 150 regény ünnepelt szerzője, akinek műveit több mint 106 millió példányban adták ki. Az ötgyermekes családanya büszke lehet arra, hogy minden negyedik percben megveszik valamelyik regényét. Ő az egyetlen amerikai írónő, aki bekerült a hírességek csarnokába.
Nora Roberts Maryland államban, Silver Springben született 1950-ben. Négy fivére után ötödik gyerekként jött a világra. Katolikus iskolában járt, majd fiatalon házasságot kötött és a Maryland állambeli Keedysville-be költözött. Jogi titkárnőként dolgozott. Azt mondja magáról, hogy:" Gyorsan tudtam gépelni, de betűzni nem tudtam, én voltam a legrosszabb jogi titkárnő." Fiai születése után otthon maradt és több szakmát is kipróbált. Első házassága zátonyra futott. Nora második férjét, Bruce Wildert, akkor ismerte meg, amikor megbízta őt azzal, hogy építsen neki egy könyvespolcot. 1985. júliusában házasodtak össze és azóta is építgetik közös otthonukat. Közösen beutazták a világot és nyitottak egy könyvesboltot.
Éveken keresztül Nora férfiakkal volt körülvéve. Családjában ő volt az egyetlen lány és az ég két fiút is adott neki. Jól ismeri a férfiakat mozgató rugókat, ismeri az észjárásukat és a gondolataikat, ezért van olyan nagy sikere az olvasók körében, hiszen hűen ábrázolja ezeket könyveiben is. Nora tagja számos írócsoportnak és számtalan díjat nyert kollégáitól és különböző kiadóktól.
Néhány gondolat Norától:
Chesapeake Bay című trilógiájáról az írónő így nyilatkozott:
„Szeretem a férfiakat. Jobb is, ha szeretem őket, hiszen négy bátyám van. Úgy nőttem föl, hogy mindig túlsúlyban voltak a fiúk. Aztán született két fiam, és én továbbra is kisebbségben maradtam. Két választásom volt: vagy szeretem őket, elismerem az értékeiket, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy megértsem őket, vagy sikoltozva elmenekülök. Szeretek férfiakról írni, a férfiak gondolatairól, érzéseiről, reményeiről és álmairól”.
Concannon Sisters trilógiájáról pedig így nyilatkozott:
"Egész életemben vágytam arra. hogy egyszer ellátogassak Írországba. Őseim Írországból és Skóciából származtak, és bennem is élt a vonzalom, hogy egyszer a saját szememmel lássam a zöldellő dombokat, hogy beülhessek egy füstös kis kocsmába, és élvezzem a hagyományos ír dallamokat. Amikor családommal együtt módom nyílt az utazásra, az első pillanatban otthon éreztem magam, mihelyt kiszálltam a gépből a Shannon repülőtéren. Szinte természetes hát, hogy regényem színhelyéül Írországot választottam. Megihletett a táj, az emberek. Úgy akartam ábrázolni őket, abban az összefonódottságban, ahogyan a szívemben élnek. Írország az ellentétek és az állandóság hazája, itt az egyszerű és a nagyszabású dolgokban ugyanaz a titokzatos szépség lakozik. ősi kövekből rakott kör egy farmer földjén, melynek közepén hajdan tán tündérek és varázslók tanyáztak, pompás sütemények friss illata teaidőben és harmonikaszó a füstös kis kocsmákban és ezek mind ugyanerről a szépségről vallanak.Trilógiám egy-egy kötete a három nővér valamelyikét mutatja be. Három teljesen különböző jellem, de összekapcsolja őket a szoros vérségi kötelek. Életük más-más módon alakult, de mindegyiküket áthatja Írország szeretete. Mint ahogyan engem is."